Mindenki nyugodjon meg, minden ok. Már azon kívül, hogy holnap életem első autóját fogom hazavezetni munka után. Rettegés van, rosszul alszom, ezen jár az agyam. Persze tudom, hogy irreális mértékben parázok, de ez nekem jóval nehezebb lesz, mint elköltözni Dakarba. Tíz éve van jogsim, de nem vezettem és ha igen, akkor sem egyedül. Mielőtt eljöttem vettem órákat, hogy felfrissítsem a tudásomat, de magabiztos sosem voltam. Technikailag jól megy minden, de nagyon félek, hogy figyelmetlen vagyok. Szóval holnap nagyon bátor leszek. Beülök a kocsiba és elindulok. És vezetek. Minden nap, hogy gyakoroljak. Remélem, ez a borzasztó érzés hamar elmúlik.

Azért jobb hírek is vannak, hamarosan nyaralni megyek a Zöld-foki-szigetekre. Ma sikerült megvenni a repjegyet, úgyhogy már elmondhatom. Egy hét pihenés a két hét otthoni pihenés előtt. :) Mi lehet ennél tökéletesebb? Olyanokkal megyek, akik ismerik már a helyet, így vezető is lesz. A teljes program még kidolgozás alatt, de mindig is szerettem volna belenézni egy vulkánba...

Drukkoljatok holnap, hogy ne törjek össze senkit és semmit. :S

A szombati curry-s csirke jóvoltából a vasárnapot a kanapén hörögve, időnként hideg verejtékben töltöttem. Gyanítom, hogy nem volt rendesen átsütve a hús. Jáááj. Szerencsére semmi komoly bajom nem lett, lázam nem volt, csak rossz volt a közérzetem. Még ma is csak takarékon működöm, és undorodom a csirkehústól. Mi lesz így a csütörtöki csirkével?!

Közben talán a héten lesz autóm, inshallah. Suzuki Grand Vitara, kollégától, aki hét végéig van itt. Megnézte hozzáértő és leokézta, ez eléggé megnyugtatott. A papírmunka más kérdés, nem tudni, mikorra sikerül átiratni. Már nagyon várom a függetlenséget, ha valamit utálok Szenegálban, az a taxi. Hiéna mind, és olyan autók vannak forgalomban, aminek kilátni az alján, és ha nem balesetben patkol el az ember, akkor füstmérgezésben. Az, hogy rosszul vezetnek, alap. Ez nem csak a taxisok sajátossága. A borzalmas műszaki állapot már inkább rájuk jellemző. Volt olyan, hogy pajszerrel indította be a kocsit a sofőr. A műszerek rendszerint nem működnek, a biztonsági övről ne is beszéljünk, és hiába a kialkudott ár, ha az embernek csak nagy címlete van, hirtelen nem tudnak visszaadni. A kocsi általában iszonyú piszkos (ismerősök figyelmeztettek, hogy a fejemet ne döntsem hátra, ha nem akarok élőlényeket a hajamba), van, hogy állatokat is szállítanak benne. Egy-két birka mindig befér. Útközben bátran dohányoznak a kocsiban, megállnak egy kis mogyoróért vagy teáért az útszéli árusnál, függetlenül attól, hogy te éppen elkésel-e. Azért persze van kivétel, bár ő nem szigorúan vett taxi. Az egyik utazási irodánál lehet kérni reptéri transzfert akkor is, ha a jegyet nem náluk vettem. Kicsit drágább, mint a taxi, de tiszta, légkondis és nagyon jó fej a fickó. Pontos (!) és a visszaúton két óra késés dacára is hűségesen várt a kis névtáblával. Az egyetlen, amit tehetek, hogy az ilyen szolgáltatókat ajánlom ismerősöknek, talán a természetes piaci folyamatok elintézik a többit.

Az biztos, hogy ha majd valaha, hosszú évek távlatából Dakarra fogok emlékezni, egy lepukkant taxiban csapatom a tengerparti úton, hajamat tépi a menetszél, és szól az óbégatós afrikai zene.   

A tegnap esti tengerparti sütögetés után kissé nehézkes volt az ébredés ma reggel. De fel kellet kelni, nem volt mese, Farmer’s Market volt ma és az csak havonta egyszer van. Most ráadásul nyári szünet lesz, legközelebb szeptemberben lesz lehetőség ilyen portékából válogatni. Nagyon szerettem volna megint venni a marokkói kekszből, ami annyira ízlett, de ők sajnos nem árultak ma. Volt viszont meleg, tömeg, por, tűző nap, grillatok és alkudozás feszt, ahogy kell egy piacon. Vettem shea vajas krémet, ami az árusító asszonyság szerint mindenre jó. Tök natúr, shea és kókusz vaj, aloe, levendula, cserébe az illata elég undi. Színre és állagra a margarinra hasonlít és hűtőben kellene tárolni elvileg, de amilyen tájolatlan vagyok reggelente, nem merem, mert még rákenem a kenyeremre. Felkentem pár helyre, mert persze megint leégtem, majd beszámolok.

Két kolléganővel voltam, a tömegből egy indiai étterembe menekültünk ebédelni, aztán ittunk egy kávét a parton. Fürdeni is akartunk, de a tenger pár napja elég viharos és vastagon volt a part habbal. Nem tudtuk, mitől habzott és nem is akartuk megtudni. Sajnos a városi strandok többsége nagyon piszkos. A szennyvizet kezeletlenül öntik a tengerbe, a partot pedig elborítja a szemét, főleg műanyag, de háztartási hulladék és állati maradványok is. Tényleg nagyon undorító. Van néhány privát strand, ezeket szebben és tisztábban tartják, fizetősek, cserébe van úszómester, napágy stb. Viszont a vízzel itt sem tudnak mit kezdeni, értelemszerűen. Elment a kedvünk a megmártózástól, így csak kávézgattunk és egy kis kirándulást tervezgettünk, amire teljesen rápörögtem, mert túl szép ahhoz, hogy összejöjjön. Pár nap és kiderül, hogy kivitelezhető-e a dolog, addig nem is merek beszélni róla. Kicsit babonás vagyok, hogy elkiabálom.

Holnap Anyák napja, ne feledjétek! 

Ez a legcukibb szippantóhirdetés, amit valaha láttam. :D Munkába menet minden reggel feldobja a napomat. :)

A hosszú hétvége egy újabb búcsúztatót hozott, egy kedves kolléganő kezdi máshol az élete következő szakaszát. Nagyon megkedveltem őt ezalatt a pár hónap alatt, fura lesz itt nélküle. Nehezen szokom meg az állandó cserélődést, mint egy sokturnusos nyári táborban, emberek elmennek és újak jönnek a helyükre.

A szombat és a vasárnap úgy telt, mint általában: a munkán kívül töltött idő itt nyaralásnak tűnik, egyik program a másikat éri. Szombaton búcsúvacsi volt, napközben pedig elkísértük barátnőnket még utoljára a kedvenc helyeire. Halétteremben ettünk a parton, egy szálloda kertjében kávéztunk és vele tervezgettük az új életét. Az idő továbbra is gyönyörű, lassan a tenger is melegszik, hamarosan már strandolni is lehet. A város szinte kiürült a hosszú hétvége miatt, Saint Louis-ban (egy nagyobb város kb. 4 órányira Dakartól, állítólag nagyon festői) jazz fesztivál volt, nagyon sokan utaztak oda.

Vasárnap a magyarokkal lecsót főztünk, helyi alapanyagokból is tök finom lett. Közben persze fogyott bőven a fröccs, előételnek sonka, kolbász. Felavattam a sütőmet és meggyes pitével járultam hozzá az ebédhez.

A háromnapos hétvégéből félretettem egy napot magamnak pihenésre, ma itthon molyoltam, jógáztam, főztem, és úgy általában jó elvoltam. Kellett a magammal töltött idő, időnként fel kell dolgoznom a sok benyomást, ami hét közben ér. Ilyenkor végiggondolom a dolgaimat, emlékeztetem magam, hogy miért is vagyok itt és feltöltődök a következő napokra. Igazi wellness egy-egy ilyen nap és elég is. Ha nem vigyázok, erőt vesz rajtam a melankólia és a honvágy. Megpróbálom ilyenkor nyakon csípni magam és arra fókuszálni, mennyi mindent szeretnék még itt csinálni és megnézni. Persze tervezem a következő hazatérést is. Holnap újra visszatérek az emberek közé a küzdelmes hétköznapokba.

Ma három hónapja, hogy itt vagyok.

*Expat (expatriate): olyan személy, aki önkéntesen elhagyja lakóhelyét, hogy hosszabb-rövidebb időre egy másik országba költözzön

Az öko-bio

Fő célja a helyiek közé integrálódás, nagyon szeretne nem külföldi lenni. Igazi hátizsákos turista, aki remekül értesült a helyi szokásokról és követi is azokat. Az afrikai életmódban valamiféle romlatlanságot, egyszerűséget lát, a fogyasztói társadalmat mélyen elítéli. Ruhái ökopamutból készülnek, hajviselete raszta, vagy legalábbis fésületlen stílusú. Kizárólag turisták által felfedezetlen helyekre jár és helyi ételeket eszik. Akkor van  gond, ha megbetegszik, máris repül vissza a fejlett, ámde hanyatló nyugatra. A reptéren még bevág egy karamellás latte macchiatot.

Az expat eltartott

Férje/felesége kiküldetése pont jókor jött, már unta az otthoni állóvizet. Fő hivatása a család ellátása lenne, de mivel arra ott a személyzet, idejét a temérdek személyiségformáló programlehetőség valamelyikével tölti: jóga, fotózás, festés, varrónőhöz járás, fordrász, körmös, borgyűjtés, szappanfőzés, pilates, állatmentő klub, jótékonysági események szervezése, organikus zöldségtermesztés, és még sorolhatnám...Nyugatiasan öltözik és légkondis autóval jár. Kisportolt és haja mindig tökéletes, ami ebben a párában eléggé elismerésre méltó. Keresztnévről ismeri az összes étterem tulajdonosát és a pincéreket is.

A diplomata

Külpolitikában igen jártas, személyesen ismeri az összes politikai közszereplőt és a háttértörténéseket. Nap közben teljesen haszontalan megbeszéléseken vesz részt. Esténként koktélpartikra jár, ahol rejtélyes félmondatokkal igyekszik tudását fitogtatni és hosszas, igen igen unalmas geopolitikai és gazdasági levezetésekkel próbálja igazolni önnön rátermettségét. Halálosan retteg attól, hogy valaki rájön, hogy nem alkalmas a munkájára.

A nem-kormányzati (NGO)

Alapítványi dolgozó, aki jó adag küldetéstudattal és mentéskényszerrel rendelkezik. Mindenkit megment, aki az útjába kerül, ha kell, ha nem. Szerencsétlen alanyoknak általában nincs választásuk. A megmentés természetesen csak az ő világképe szerint lehetséges, legyen az valamely vallás vagy politikai nézet nevében. A világ riasztó állapotáról sokat gondolkodik és nem érti, mások hogyan választhatják a kényelmes életet, amikor annyi szenvedés van a világon. Folyamatos bűntudata van, hogy nem tud mindenkit megmenteni, ezért másokban is bűntudatot kelt.

A szerencsevadász

Senki sem tudja, mivel foglalkozik. Jól él, sokat utazik és a környező országokban is van lakása és élete. Ad hoc vállalkozásokat visz, ami éppen akad, de a háttérben nagy pénzek és politikai ügyletek folynak. Sok barátja van, de kevés bizalmasa, kapcsolatrendszerét használja, de valójában igazi magányos farkas.  Magát Humphrey Bogart-szerű, sármos lókötőként, képzeli el és mindig van az oldalán egy-egy fiatal ellenkező nemű. Általában gigantikus terepjáróval jár, hogy tiszteletet parancsoljon. Vele aztán nem érdemes packázni.

Én

Karótnyelt európai, aki keresi az identitását és nem találja ebben a környezetben. Az idő nagy részében frusztrált, paranoiás és hipochonder. Könnyen felismerhető a túlzott fertőtlenítő zselé és -kendő használatáról. Partra vetett halnak érzi magát a megszokott keretek nélkül. Amikor nem idegbeteg, akkor önmegvalósít (Lásd az expat eltartott résznél) és próbál nem tipikus expat lenni.

Vasárnapi kiakadásom és kifakadásom után az Univerzum megleckéztetésül vagy megnyugtatásul (mindenki döntse el maga) tökéletes alvállalkozókat küldött hétfőn. Az iroda által előírt riasztórendszert jöttek beszerelni reggel és már felkészültem a szokásos hercehurcára, ami azonban ezúttal elmaradt. Pontban reggel 9-kor ott álltak az ajtóban (nagyon meglepett fejet vághattam), segítség nélkül megtalálták a címet, ahol már egyszer voltak, gyorsak voltak, profik és jó fejek. Szerelés közben felbukkant egy 2 méteres kigyúrt úriember is. Bemutatkozott, hogy ő a közbelépő brigád vezetője, itt állomásoznak a kerületben, ha gáz van, jönnek és segítenek. Le voltam nyűgözve és mondtam neki, hogy remélem, soha többet nem találkozunk. :) Szóval ilyen is van, szerencsére. Nagyon megnyugtató, hogy jön a segítség, ha kell (riaszthatom őket tűz vagy akár rosszullét esetén is). Sokkal nagyobb biztonságban érzem magam.

Amúgy dolgos hétköznapok, a közelgő hosszú hétvégét tervezi mindenki.

Van net és ezzel lezárult egy küzdelmes hét. Bármennyire is beilleszkedtem már itt, úgy látszik, mentálisan újra és újra nulláról kell kezdeni a hozzászokást. Még mindig mérhetetlenül idegesít az itteni hozzáállás. Az internet javítása tökéletesen példázza milyen itt a helyzet, bár sajnos nem ez volt az egyetlen ilyen a héten. Pénteken este hívtam az ügyfélszolgálatot, hogy nincs net. Nagyon udvarias volt a hölgy, elmondta, hogy minden esetben kötelesek 48 órán belül megoldani a problémát. Nos, percre annyi lett… Szombaton délelőtt hívott a szerelő, hogy úton van hozzám. Mondtam, hogy remek, de nem vagyok otthon. Azért jöjjön csak, nézze meg a bekötéseket, meg az utcai kábeleket, mert szerintem ott a baj. Hol lakom? Elmagyaráztam. Oké, jönnek. Ezt a beszélgetést még ötször (!) lefolytattuk a következő órában, mikor is elfogyott a türelmem és átküldtem a térképet neki sms-ben. Utána már nem vettem fel a telefont. Valamivel később kaptam egy sms-t, hogy a szerelő nem tudott elérni, hívjam vissza az ügyfélszolgálatot. Vasárnap reggel visszahívtam az ügyfélszolgálatot, elmagyaráztam, hogy elért a szerelő, csak nem bírta megérteni, hogy hol lakom, küldjenek valaki mást. Oké, rajta vannak. Egy óra múlva hívott a kolléga, hogy hol lakom (ekkor már Monty Python szkeccsnek éreztem a szituációt), végtelen türelemmel újra elmagyaráztam a címet. Egy óra múlva újra hívtam az ügyfélszolgálatot, hogy a munkatársuk nem ért ide. Azt a választ kaptam, hogy úton van, meg fog érkezni "inshallah". Neki legalább elsőre sikerült megtalálnia a címet, bár mintegy két órába telt. Némi hümmögés és fejvakargatás után felment a tetőre, hogy megnézze a bekötést. Egy órával később került elő és legalább további fél órás hóhányás (ennek van némi aktualitása most, nem?) után lett net!

Nem tudok ebből magvas tanulságot levonni. A probléma megoldódott az adott határidőn belül, panaszra nincs okom, tök feleslegesen idegeskedtem. Lehetne hatékonyabban csinálni? Természetesen. De minek tépné ezzel magát bárki, amikor így is haladnak a dolgok. Baromi lassan, de haladnak. Sokan azt fogjátok írni, hogy az otthoni szolgáltatók sem jobbak. Lehet, hogy így van. De otthon, ha nem vagy megelégedve, szolgáltatót váltasz és kész. Itt ez sajnos nem lehetséges, ezért senki nem is töri magát, hogy javítson a rendszeren. A legtöbb vélemény, amit kapok, az hogy szarjam le. Igen, ez valóban segít, de elég ritkán megy sajnos. Az idő nagy részében valójában hülyére túráztatom magam az ilyen helyzeteken. Mint említettem, sajnos egynél több ilyen alkalom volt a héten, úgyhogy elég sok időt töltök mérgelődéssel.

Ami segít, az a figyelemelterelés. A hétvége szerencsére tele volt szuper programokkal, salsa koncert, kerti bulika, városnézés, kávézás, borozás, tengerpart, pizzázás. Amatőr módon le is égtem. De nagyon jó volt kiélvezni Dakart, olyan jó hely, amikor az embernek nem kell semmit intézni... Az is segít, ha kiadom magamból a feszültséget, amit ezennel meg is tettem. Köszönöm a türelmes hallgatást nektek. :)

Nincs netem otthon,

páradús nyár net nélkül 

ugyan kinek kell?

Úgy látszik, a fos idő visszatérő elem, amikor utazok. Szakadt az eső kedd éjjel, így az óránál jóval hamarabb felébredtem 2 körül. A taxiban Zorán-Kell ott fenn egy ország című műve a frászt hozta rám (nem spórolt a szívfacsaró vonósokkal), lezuhanást vizionáltam: az izgulás miatt hajlamos vagyok az univerzum jeleit látni mindenben... A csomagjaim a súlyhataron belül (yeah!), ami eléggé meglepett a tartalmukat tekintve. Vasalódeszkátol a villanyrezsóig (tök komolyan) minden volt benne, ami csak egy afrikai háztartásba kellhet. Próbáltatok már nagy, formátlan, nem rugalmas dolgokat egy szabályos téglatestbe gyömöszölni? Érdemes kipróbálni, fejleszti a térérzéket. Csomagolás közben többször rámtört a zsibbasztó pánik, a "nemfogbeférni". Végül némi válogatással egész jól sikerült, majd a következő napokban kiderül, mit hagytam otthon.

Brüsszelből két óra késéssel indultunk, először technikai hiba miatt gépet kellett cserélni, majd a beszállítás közben négy rendőr cibált le a fedélzetről egy férfit, kezénél-lábánál fogva. Nem derült ki, mit követett el, annyit mondtak, hogy “biztonsági okokból”. Mivel a csomagját is ki kellett venni, ez is eltartott egy darabig. Nem esett jól a biztonsági incidens, a gépben várakozás közben, az előzmények fényében, egész valóságosnak tűnt a lehetősége egy terrortámadásnak és bevallom féltem is. Aztán azzal nyugtattam magam, hogy leszedték, akit kellett és nem lesz semmi baj. Lánc-filmnézéssel tereltem el a figyelmemet és persze nem is volt semmi baj, fáradtan és megkönnyebbülten megérkeztem a 33 fokba. A lakás egyben, minden a helyén, áram és víz is van (yeah!), net nincs, de hát valaminek muszáj nem működni, ugye.

Meglepően jó érzés itt lenni, sokkal jobb, mint az első érkezés. Várt a lakásom, a dolgaim, úgy tűnik, a kollégáimnak is hiányoztam. Most már itt is van egy párhuzamos életem. Ez elég fura érzés és azt hiszem, kicsit más személyiség is vagyok a két helyen (jó úton haladok a disszociatív személyiségzavar felé, lásd előző posztomat a témában). Az otthoni napok gyorsan elteltek és minden volt csak pihenés nem. Most nyugodtam meg kicsit, hogy majdnem mindent és mindenkit sikerült beleszuszakolnom a rendelkezésre álló időbe (bocsi azoktól, akiket nem sikerült). Megpróbálok visszalassulni az afrikai tempóra és kiélvezni az korai nyarat. 

Kitartást a hólapátolóknak! :)