A hosszú hétvége egy újabb búcsúztatót hozott, egy kedves kolléganő kezdi máshol az élete következő szakaszát. Nagyon megkedveltem őt ezalatt a pár hónap alatt, fura lesz itt nélküle. Nehezen szokom meg az állandó cserélődést, mint egy sokturnusos nyári táborban, emberek elmennek és újak jönnek a helyükre.

A szombat és a vasárnap úgy telt, mint általában: a munkán kívül töltött idő itt nyaralásnak tűnik, egyik program a másikat éri. Szombaton búcsúvacsi volt, napközben pedig elkísértük barátnőnket még utoljára a kedvenc helyeire. Halétteremben ettünk a parton, egy szálloda kertjében kávéztunk és vele tervezgettük az új életét. Az idő továbbra is gyönyörű, lassan a tenger is melegszik, hamarosan már strandolni is lehet. A város szinte kiürült a hosszú hétvége miatt, Saint Louis-ban (egy nagyobb város kb. 4 órányira Dakartól, állítólag nagyon festői) jazz fesztivál volt, nagyon sokan utaztak oda.

Vasárnap a magyarokkal lecsót főztünk, helyi alapanyagokból is tök finom lett. Közben persze fogyott bőven a fröccs, előételnek sonka, kolbász. Felavattam a sütőmet és meggyes pitével járultam hozzá az ebédhez.

A háromnapos hétvégéből félretettem egy napot magamnak pihenésre, ma itthon molyoltam, jógáztam, főztem, és úgy általában jó elvoltam. Kellett a magammal töltött idő, időnként fel kell dolgoznom a sok benyomást, ami hét közben ér. Ilyenkor végiggondolom a dolgaimat, emlékeztetem magam, hogy miért is vagyok itt és feltöltődök a következő napokra. Igazi wellness egy-egy ilyen nap és elég is. Ha nem vigyázok, erőt vesz rajtam a melankólia és a honvágy. Megpróbálom ilyenkor nyakon csípni magam és arra fókuszálni, mennyi mindent szeretnék még itt csinálni és megnézni. Persze tervezem a következő hazatérést is. Holnap újra visszatérek az emberek közé a küzdelmes hétköznapokba.

Ma három hónapja, hogy itt vagyok.