Egy hét múlva ilyenkor már otthon leszek. Kellemesen melengető a gondolat, hogy már túlleszek mindenen, ami itt idegesített. A napok szinte repülnek már, sok a program és  tennivaló. A legnagyobb fejfájást még mindig az autó forgalmija okozza. Tegnap egy újabb ígért határidőt bukott be a kapcsolattartóm, majd mikor számonkértem, megsértődött és kirúgta magát. A külügyes ügyintézővel ma személyesen mentünk el a hivatalba, ennek meglett a hatása. Max. 48 órát mondtak, de aztán sikerült holnapra kisírni (majdnem szó szerint). Meglátjuk, hogy tartják-e. Küldjétek továbbra is az energiát!

Közben már csak pár napom maradt, szinte fel sem fogom. Pörgök ezerrel, de már csak lendületből, az energiám rég elfogyott. A nyugodt pillanatokból próbálok meríteni. Holnap céges búcsúvacsi lesz, vasárnap még elmegyek a kedvenc marokkói éttermembe bárányt enni, és lesz még legalább egy Moscow Mule koktél is a parton. Ma a hivatalba menet eszembe jutott az első utam a reptérről a szakadt taxiban a meleg poros délutánon, amikor még idegen volt minden. Mintha nem egy, hanem sok évvel ezelőtt lett volna. A barátoktól is el kell köszönni lassan, szerencsére vannak és a munkatársak közül is a többség sajnálja, hogy elmegyek. Az ilyen mindig jól esik, talán hagytam valami maradandó bátorítást, tanácsot, ami nyomot hagy. Nekem mindenképpen sokat adott ez az év.