Lassan lejár az egy év Dakarban. Sokan tudjátok, hogy nem kértem hosszabbítást, így 28 nap múlva (de ki számolja?) újra veletek leszek. Döntésem okait itt nem fejtegetném, aki olvasta rendszeresen a bejegyzéseket, az valamennyire érti, egyébként meg szívesen elmesélem majd otthon egy kávé mellett. Annyiban egyszerű a helyzetem, hogy nincs bennem semmi hezitálás. Kis nosztalgia van, ha most újraolvasom az első bejegyzéseket. Vicces, mennyire szívemhez nőtt a város, otthonosan mozgok azokon az utcákon, amik az elején idegenek voltak.

Persze így újra kénytelen vagyok elmerülni a szenegáli adminisztráció sötét bugyraiban. A Falcon május óta nincs a nevemen és így pillanatnyilag még eladni sem tudom, bár jelentkező van rá. Ez a legnagyobb stresszfaktor, mert nem tudom, mikor lesznek kész a papírok. Aztán a lakás, bútorok, óraátírások, bankszámla lezárás stb. Sok-sok-sok papírmunka és feltehetően ősz hajszál (szerencsére festve van).

Újévre nem fogadtam meg semmit, nem is szoktam. Februártól szeretnék néhány irányelvet alkalmazni inkább, azok alapján amiket itt tanultam magamról, a munkáról és egyéb fontos dolgokról. Benne van, hogy nem fogom idegesíteni magam olyan dolgokon, amikre nincs ráhatásom. Na, ezzel sok szerencsét. :) Az is benne van, hogy írni fogok. A blog sikere után, most úgy gondolom, folytatni fogom az írást, bár még nem tudom, miről. A párducoroszlángorilla lezárul majd természetesen, de vannak egyéb ötleteim. Remélem, majd oda is velem tartotok. Hamarosan találkozunk, addig meg még írok majd párszor.