A magyar hírekben nemigen láthattátok, de a héten Loméban és több togói nagyvárosban felvonulások voltak. Az emberek egy alkotmánymódosítás ellen tiltakozva mentek utcára, megtelt a belváros és a nagyobb csomópontok környéke, az Internetet lekapcsolták és úgy általában focimeccs hangulat uralkodott nap közben. Én eközben kiküldetésen, tettem a dolgom, mint rendesen a szálloda és az iroda biztonságában. Megilletődve hallgattam azért a több ezer ember hangját, de inkább lelkesnek, mint agresszívnek tűntek. Tegnap este is sokan voltak az utcákon még azután is, hogy a demonstráció hivatalosan befejeződött. Kb. 11 körül kezdtem lövéseket hallani messziről. Elég vérfagyasztó volt. Gyorsan felhívtam a recepciót, megnyugtattak, hogy „csak” könnygáz lövedékekről van szó, a rendőrség próbálja oszlatni a bulit. Egy idő után a jellegzetes szaga a szállodában is érezhető volt, nem spóroltak vele.

Amikor egyedül hallgattam a lövéseket a szobában két véglet között ingázott a lelkiállapotom. Az egyik végletben próbáltam kicsinyíteni az eseményeket és nyugtatni magamat, messze vannak, reggelre nem lesz semmi, szállodába úgysem jönnek be stb. A másik véglet összehordta az agyamba az összes afrikai öldöklésekről szóló filmet és cikket (siralmas, hogy a tények helyett ez jön először). Mivel valós információt nem tudtam elérni, vészforgatókönyveket kezdtem gyártani. Az Internet a szállodában is csak csordogált, úgyhogy nem tudtam utánanézni, hogy mi történik. Szóval tanulságos éjszakám volt. Hogy túlzó vagy sem, még most sem tudom megítélni, nem helyiként nem érzékelem, hogy mennyi esélye van, hogy eldurvulnak a dolgok.

Hangsúlyoznám, hogy nem voltam közvetlen veszélyben egy pillanatig sem, vigyáznak rám. Ma reggelre tökéletesen helyreállt a rend, nyoma sincs a tegnap éjszakának. Túlzásnak tűnhet a reakcióm néhány könnygázgránátra. Viszont ez olyan dolog, amit az ember nem tud kontrollálni, a stressz, a készenléti állapot ezt hozza ki. Nem féltem konkrétan, de az első lövéseknél megállt bennem az ütő. Aztán már inkább praktikus módba kapcsoltam: cuccaim egy helyen, felkapható ruha kéznél, telefont feltölteni, kinek a száma van meg stb.  

Sok kollégám naponta ebben él és meg sem kottyan nekik. Én efelett nem tudok napirendre térni, ez nem tudom, hogy gyávává vagy bátorrá tesz. Döntsétek el ti. Ma szerencsére megyek vissza Dakarba.