Ma előkarácsonyi összejövetelt tartottunk a dakari magyar csajokkal és a következő generációval. A legtöbb helyen lánygyermek van, így a korántsem teljes létszám hat felnőtt nő és öt kislány volt. Jót beszélgettünk magyarul, karácsonyi zenéket hallgattunk és a gyerekek mézeskalácsot sütöttek.

A héten volt Mikulás, én is vittem csokit a munkatársaimnak, akiket nem nagyon hatott meg a dolog, de a csokinak örültek. A félig magyar vegyes háztartásokban is tartják ezt szokást, ami azonban nem várt bonyodalmakat vet fel. Kezdjük azzal, hogy ki kell tenni a csizmát az ablakba. Nincsen csizma. Oké, akkor cipőt…szandált…strandpapucsot. Mikulás jön, reggel mindenki örül, majd a gyerekek elmennek iskolába. Ahol szegények nem értik, hogy:

• a többieknek miért nem jött a Mikulás?
• a Mikulás miért most jött, mikor a többieknél ő hozza a karácsonyi ajándékot?
• nekünk miért a Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot, mikor a többieknél a Mikulás?
• és mi van azokkal, akiknek nem hoz senki semmit, mert nem tartják a karácsonyt?

Minden tiszteletem a barátnőimé, akik tartják a magyar hagyományokat ebben a környezetben, ahol gyakran a család másik fele teljesen más vallású, más ünnepkörökkel. Érdekes lehet így felnőni, ennyiféle kultúrát ismerni. A gyerekek láthatóan kiegyensúlyozottak és boldogok, teljesen jól elvannak egymással és ha a fenti filozófiai kérdésekre sikerül megnyugtató választ találni, fel sem merül bennük, hogy az egyik rendszer jobb vagy rosszabb lenne, mint a másik. Remélhetőleg megtalálják majd ebben a saját útjukat és abban marad majd valami a magyarságukból is. Egyelőre csak nagyon cukik.